Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

540594_239610869469511_159324837498115_445529_1025282540_n.jpg

 

 


"... egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."                                     

      Antoine De Saint-Exupéry

 

 

Nélküle nem lennék önmagam:
"Ő a másik szem,mely átlát a felhőkön,a másik fül,mely a szél zúgásán is túl hall.Egy kis rész belőlem,amely a tengerig elér.Ahogy a lábaimnál pihen,amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol,s a fájdalmas pillantás,ha nélküle indulok el,ezerszer elmondta már,hogy egyedül értem él.(Talán bele is betegszik az aggodalomba,amikor nincs velem,hogy gondoskodjon rólam.)Amikor rossz vagyok,könnyen megbocsájt.Amikor mérges vagyok,addig mókázik,míg meg nem nevetett.Ha boldog vagyok,gondtalan örül ő is.Ha bolond vagyok nem neheztel érte.Amikor elégedett vagyok,ő büszke magára.Néküle nem lennék önmagam.Vele erőm teljében vagyok.Ő maga a hűség.Általa tanultam meg,mi az odaadás.Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet.Megtanított figyelni olyan dolgokra,amelyeket korábban észre sem vettem.Amikor térdemre teszi a fejét,elmúlnak az emberi fájdalmaim.Ha mellettem van,megvéd a sötétségtől és a világ más ismertlen dolgaitól.Megigérte,hogy várni fog rám....akármeddig....akárhol-ha szükségem lesz rá.És én tudom,hogy szükségem lesz-ahogy mindig is volt."

 

408182_297636180273932_159666184070933_822109_1619494891_n.jpg

 

 

Ha valaha is szerettél egy állatot, azokra a napokra egy életen át emlékezni fogsz. Az Első Nap boldogsággal teli, amikor hazaviszed az új barátodat. Talán heteket töltöttél korábban, hogy eldöntsd, milyen fajta legyen. Lehet, hogy sok tenyésztőt és állatorvost is megkérdeztél és hosszasan kutattál egy tenyésztő után. Vagy talán egy röpke pillanatban kiválasztottál egy ostobácska kinézetű kis tökfejet egy menhelyen, egész egyszerűen azért, mert megérintette a szíved.

És amikor hazavitted és azt látod, hogy felfedezi a lakást és kiválasztja a kis helyét a hallban, vagy a belső szobában, akkor lassan elkezdődik egy tiszta szeretet ami éveken át elkísér.

A Második Nap nyolc.., kilenc..., vagy tíz év után jön el. Ez a nap is olyan mint a többi, szokásos és unalmas. De meglepve tapasztalod, hogy amikor ránézel régi barátodra, a kort látod ott, ahol régen az ifjúságot. Lassú, megfontolt lépteket látsz ott, ahol valaha erőt. És látod, hogy alszik, olyankor, amikor régen éber volt.

Megváltoztatod az étrendjét és lehet, hogy egy-két tablettát is kap a vacsorához.

Mélyen legbelül egy növekvő félelmet kezdesz érezni, ami egy közeledő végtelen ürességet jelez...

És ez a nehéz, kegyetlen érzés elkísér addig, amíg a Harmadik - utolsó - Nap is eljön.

És ezen a napon, amikor sem a kis barátod, sem Isten nem dönt helyetted, rájössz, hogy magadnak kell döntened a társad helyett... lelked szerint. De a társad akárhogy is megy el, olyan egyedül érzed magad, mint egy magányos csillag a sötét égen.

Ha bölcs vagy: hagyod, hogy potyogjanak a könnyeid olyan szabadon és gyakran, ahogy akarnak. És látni fogod, hogy nem minden családtagod és barátod érti meg a fájdalmadat , vagy vigaszodat.

De! ha szeretettel emlékszel vissza azokra boldog időkre, amíg veled volt, megérzed majd, hogy egy kis lélek - valamivel kisebb mint a tied - , mindenhová elkísér téged azokban a magányos napokban. És amikor csak arra vársz, hogy bármi is, de történjen! ....akkor érzed, hogy valami kis szőrös hozzáér a lábadhoz...nagyon nagyon finoman.

Amikor lenézel arra a helyre, ahol a kedves, - talán számodra legkedvesebb - barátod feküdt valaha, mindig visszaemlékszel majd arra a három nevezetes napra. Az emlékek még fájóbbak lesznek és fájdalmas nyomot hagynak a szívedben. Ahogy az idő telik, a fájdalom mindig elő-előjön majd, egyszer elutasítod..., később megint átérzed..., és ez nyugtalanná tesz. Ha elutasítod elszomorodsz, ha átérzed, még rosszabb lesz. Akárhogyan is, a fájdalom fájdalom marad. De - biztosíthatlak - , eljön a Negyedik Nap is, amikor az emlékek mellett és a fájdalom mellett, rádöbbensz valamire!

Rájössz, hogy ha a kis barátod nem is, de a Szeretet él.... és csak a tied. A szeretet olyan különleges és olyan erős, mint amilyen a kis kedvenced életében volt.

Ez a szeretet örökké fennmarad, akárcsak a a mennyei illatú rózsa, ami fennmarad, ha a szirmai lehullanak is, a szeretet is megmarad és mindig újjáéled. Ez az a szeretet, amit kerestünk. Ez az az örökség, amit a kis barátunk ránk hagyott. Ez az az ajándék ami az életutunkon elkísér. Ez az, ami csak a mienk. És ez az a szeretet, ami - ha eljön a mi időnk is, talán, hogy találkozzunk a kis barátunkkal -, a birtokunkban marad.

Martin Scot Kosins: Az igazi szerete

 

 

401420_173244879447716_100002866157454_242931_2028518090_n.jpg

 

 
 
 
 

Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet simítja.”

(Gabriel García Márquez)

 

 

3.jpg

 

 

“Ne menj előttem, mert én nem tudlak mindig követni.
Ne kövess engem, mert nem tudlak mindig vezetni.

Ballagj csak mellettem és legyél a barátom.”

(Albert Camus)

 

pancsolunk.jpg

  

"Ma megmentettem egy embert".

A pillantásunk találkozott, amikor az én folyosómon sétált és benézett a kennelekbe. Azonnal éreztem, hogy gondterhelt és szomorú és, hogy segítenem kell neki.
Elkezdtem csóválni a farkam, de nem túl gyorsan, nehogy megijesszem.
Amikor megállt nálam, úgy álltam, hogy ne lássa hátul a kis balesetet, ami aznap történt velem. Nem akartam, hogy tudja, hogy ma még nem sétáltattak.  
A gondozóknak itt rengeteg dolguk van és nem akartam, hogy rosszat gondoljon róluk.
Amikor elolvasta az ajtón a leírásomat és a múltamat, reméltem,
hogy az nem szomorítja el öt. Én már csak előre tudok nézni és szeretnék valakit szeretni és valakinek sokat jelenteni. Leguggolt hozzám és gyengéden cuppogott. Én hozzányomtam a vállamat és a fejemet a rácsokhoz, hogy megnyugtassam. Az ujjai elkezdték simogatni a nyakamat, sürgősen társaságra volt szüksége. Egy könnycsepp gördült végig az arcán és én felemeltem a lábamat, hogy biztosítsam arról, hogy minden rendbe fog jönni.
Röviddel ezután kinyílt a kennel ajtaja és olyan ragyogó mosoly töltötte be az arcát, hogy én rögtön a karjai közé ugrottam. Megígértem neki, hogy nálam biztonságban lesz.
Megígértem neki, hogy mindig kísérni fogom. Megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy a mosoly az arcáról és a szeme csillogása soha ne tűnjön el.
Óriási szerencsém volt, hogy pont az én folyosómon sétált.
És hányan vannak még odakint, akik ezeken a folyosókon még nem jártak.
Mennyien vannak, akiket még meg kell menteni.
Nekem sikerült legalább egyet megmenteni közülük.
Ma megmentettem egy embert!

 

segits-.jpg

 

  

Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan
kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek;

ezt a gyámságot ránk ruházták.

 

 

579943_333727910033899_100001900776943_811588_288155072_n.jpg


 

"Rossz kutya


Rossz kutya, te csúnya rossz kutya! -
Mondom neki, - s Bundás úgy örül,
Szemében fekete láng gyullad
S ész nélkül lót-fut lábam körül.
Szavaim, hogy mit jelentenek
Nem érti, nem ügyel rája,
Csak az érzelmeket fogja fel
Agyának pici antennája.
Megérzi, hogy szavam nem üres:

Melegítő áram van benne,
S árad felé annyi szeretet:
Három kutyának elég lenne.
Rám néz s szeméből: hűség, hála
lobban felém fekete lángban,
Mintha tudná, mennyi kutya jár
Jó szó nélkül a nagyvilágban . . .
Nem csak kutya, de mennyi ember! . . .
Én is ténfergek erre-arra,
Szürcsölök olykor örömet is,
De fanyar keserű az alja.
Mert mindig közönyre ébredek,
S harálépek utamra reggel:
- Rossz kutya, te csúnya, rossz kutya! -
Nem mondja senki szeretettel"

 

kutyi-cipotfuz.gif

 

 

 

                    "Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot,                    

          lelkünk egy része mélyen alszik."

Anatole France

 

536380_315068915233132_100001900776943_767004_904569224_n.jpg

 

Mondd, szereted az állatokat?
S figyelted őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek,
vagy miről hallgatnak, mikor
komor csöndjükbe burkolódzva ülnek,
és titokzatos, hallgatag
külön világukba merülnek ?
Én szeretem az állatokat.
Elnézem őket,ha játszanak,
alszanak vagy tűnődnek
titkaikon és a világon.
Hidd meg barátom,
nekik is vannak titkaik,
s csak annál nehezebb talán
számukra ez a sok talány,
mert nincsenek rá szavaik

 

380815_295727530463117_275115872524283_725529_970532164_n.jpg

 

  

„Nem számít, milyen kevés pénzed vagy tulajdonod van. Ha kutyád van, gazdag vagy.”

Louis Sabin

 

522765_294425513965449_100001940076294_699700_712413086_n.jpg


 

A kutyák 10 kérése.


1) Minden elválásunk - még ha rövid időre is hagysz magamra - fájdalmas nekem. Kérlek, vedd ezt fontolóra, mielőtt magadhoz veszel!

2) Ne szidj és ne büntess szigorúan. Neked van munkád, szórakozásod, vannak barátaid és céljaid - de nekem cs
ak Te vagy...

3) Kérlek, adj eleg
endő időt arra, hogy megértsem, mit vársz tőlem.

4) Mielőtt megütnél, gondolj arra, hogy könnyedén összeroppanthatnám a kezedet - mégsem tennék ilyet soha.

5) Kérlek, néha beszélj hozzám. Ha szavaidat nem is mindig értem, a hangodat és a hangsúlyaidat jól i
smerem.

6) Gondolj arra, hogy valamikor szabadon éltem. Engedd, hogy időnként erdőn-mezőn mozoghassak, futkározhassak - ez jót tesz neked is.

7) Kérlek, ne sajnáld tőlem a jó falatokat. Legjobban akkor ízlenek, ha tőled kapom - s igyekszem megszolgálni érte.

8) Te vagy az én gazdám - és nem mások. Ezért kérlek, ne kényszeríts arra, hogy idegeneknek is szót fogadjak vagy bohóckodjak nekik, s ne alázz meg előttük.


9) Ne feledd, hogy idővel nekem is kialakulnak a
z egyéni tulajdonságaim, szokásaim és érzelmeim.

Fogadd el, hogy számomra ezek ugyanolyan fontosak, mint Neked a sajátjaid.

10) Kérlek, gondoskodj rólam, ha beteg vagy öreg leszek - hiszen Te is öreg leszel egyszer...

 

alvo-labi.jpg

„Az eb szerfelett meggondolatlan szerzet. Fittyet hány rá, vajon igazad van-e vagy sem, milyen magasságokba kapaszkodtál fel az élet szamárlétráján, nem kérdi, gazdag vagy-e vagy szegény, buta vagy bölcs, bűnös vagy szent. bárhogy is forduljon azonban Fortuna kereke, akár jó, akár rossz hírnek örvendj, lehetsz köztiszteletben álló polgár vagy a család fekete báránya - ő akkor is ragaszkodik hozzád, a végsőkig védelmez - és az életét is odadobja érted...”

Jerom Klapka

 

418719_166623036779801_2015859692_n.jpg

 

 

„A kutya az ember legjobb barátja: Nem ad tanácsokat, nem kér kölcsön és nincs rokonsága.”

 

381085_295941757108361_275115872524283_726188_1981844841_n.jpg

 

 

Barátság”
"Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél, tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által művelted mindezt. S talán épp ez a barátság lényege."

   

374673_212688575472093_192881837452767_458200_117403602_n.jpg

 

  "Hogyan fényképezzünk kiskutyát...?

Vegyük ki a filmet a dobozból, és próbáljuk meg betölteni a fényképezőgépbe.
Vegyük ki az üres dobozt a kiskutya szájából, és dobjuk a kukába.
Emeljük ki a kölyköt a kukából, és poroljuk le róla a kávézaccot.
Válasszunk megfelelő hátteret a fényképhez.
Tegyük a kamerát az állványra, és állítsuk be.
Keressük meg a kiskutyát, és vegyük ki a szájából a szennyes zoknit.
Tegyük a kölyköt a kiszemelt háttér elé, és térjünk vissza a fényképezőgéphez.
Hagyjuk a hátteret, és másszunk gyorsan a kiskutya után.
Próbáljuk meg egy kézzel beállítani a gépet, a másikkal fogjuk le a kiskutyát.
Fogjunk egy zsebkendőt, és töröljük le a nyálat a lencséről.
Vegyük ki a kölyök szájából az összerágott akkut, és dobjuk a szemétbe.
Dobjuk ki a szobából a macskát, és fertőtlenítsük le a kiskutya orrát.
Az újságokat rakjuk vissza a dohányzóasztalra.
Keltsük fel a kölyök figyelmét egy fejünk felett csipogtatott játékkal.
Tegyük vissza a szemüvegünket, és ellenőrizzük a gépet, az esetleges meghibásodásokat illetően.
Igyekezzünk időben megfogni a kiskutya grabancát, és kiabáljunk: Kint a kertben!
Hívjunk valakit, hogy segítsen rendbe rakni a lakást.
Keverjünk egy italt.
Üljünk le és italunk társaságában határozzuk el, holnap első dolgunk lesz megtanítani a kiskutyának az ÜL és a MARAD vezényszavakat, és azok jelentését. "
         

 

Kép

 

      

 

381773_296670727035464_275115872524283_729139_1219451329_n.jpg

 

 


"Egy jó barát"
Egy jó barát belülről lát
Ha a külsődet szemléli is
Egy jó barát mindent megbocsát
Nem mutat tükröt bűnöknek
Egy jó barát felsegít
Minduntalan lelkesít
Egy jó barát sírni kölcsönzi vállát
Elhúzni nem tudja
Egy jó barát céljaid elérésében segít
Gátolni nem tudna
Egy jó barát a legmélyebb éned után kutat
Nem felejti egyetlen elhangzott szavadat
Egy jó barát segítő kezet ad
Téged támogat, nem másokat
Őrült kis világunkban
Ugye milyen jó, ha egy barát velünk van?
(Angela Labonte)

 

379399_10151003410435055_197765520054_21882770_709829932_n.jpg

 

 

 Az én Kutyám!
Végre hazaérsz. Kutyád nyakadba ugrik.
- Hol jártál eddig? oly sokáig elvoltál!
Hiányoztál, hiányoztál, hiányoztál!
Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Mi van a szatyrodban? Ugye az enyém?
Juj, hadd nyaljalak gyorsan fülön!
Ham, most egy picit megrágom a kesztyűdet.
De jó! Itthon vagy végre!

 

                                                                         George Eliot

 

Kép

 

  

Egy férfi meg a kutyája sétálnak egy úton. A férfi élvezi a tájat,mikor ráébred, Ő már halott...

Emlékezett arra, mikor haldoklott és akkor hirtelen az is beugrott
neki,

hogy a mellette sétáló kutyus is évek óta halott volt.

Azon kezdett el gondolkozni, vajon hova viszi őket az út, amin sétálgatnak.

Egy idő után elértek egy magas, fehér falhoz. Drága márványnak tűnt.

Hosszú sétány vezetett fel a domb tetejére, ahol egy magas boltív

húzódott, ragyogva a napsütésben.

Mikor elsétáltak a boltívig, akkor látták a hatalmas és lenyűgöző

kaput, az oda vezető út pedig mintha aranyból lett volna.

Megindultak a kutyával és ahogy közelebb értek, észre vettek egy asztalt

az egyik oldalon, ami mögött egy ember ült.

Mikor még közelebb értek, megszólalt: "Elnézést, megmondaná,  hogy hol vagyunk, kérem?"

"Ez a Mennyország, uram!" válaszolt az ember.

"Remek! Kérhetnénk egy kis vizet?" kérdezte.

"Természetesen, uram. Jöjjön csak be és azonnal hozatok egy pohár  jeges vizet Önnek."

invitálta be az ember és a kapu elkezdett megnyílni.

"Bejöhet a barátom is?" kérdezte a kutyusára mutatva.

"Sajnálom, uram, de állatokat nem engedhetek be.

Az utazó gondolkodott egy pillanatig, majd megfordult és  visszament az

útra a kutyussal együtt, hogy akkor inkább folytatja útját.

Újabb hosszú séta és újabb maga domb után elérkeztek egy földútra,

ami egy farm kapujához vezetett.

Ez a kapu úgy nézett ki, mint amit soha sem zárnak be. Kerítés sem volt.

Ahogy közeledtek a kapuhoz, észrevettek egy fának támaszkodó embert, aki épp olvasott.

"Elnézést, uram, kérhetnénk egy kis vizet?" kérdezte.

"Persze, ott egy kút, jöjjenek be" érkezett a válasz.

"A barátom is bejöhet?" kérdezte az utazó, a kutyusra mutatva.

"Van egy tálka a kút mellett" bólintott az idegen.

Beléptek mindketten és megtalálták az öreg kutat meg a tálat.

Az utazó megtöltötte vízzel, hosszan ivott, újra töltött és
letette akutya elé.

Mikor mindketten eleget ittak, visszasétáltak a férfihoz a fa mellé.

"Mi ez a hely?" kérdezte az utazó.

"Ez a Mennyország" válaszolt a férfi.

"Ez furcsa, egy fickó lentebb ugyanezt mondta"

"Úgy érti az arany út a márvány kapukkal? Neeem. Az a pokol."

"Nem bosszantja, hogy így megtévesztik az embereket?"

"Dehogy. Örülünk neki, hogy előre kiszűrik az olyanokat, akik

hátrahagynák a legjobb barátjukat."

labi-es-kisfiu-baratsag.jpg

 


*Kutya*
"Nem kell külön elnyernünk bizalmát vagy barátságát, mert ő születésétől fogva a barátunk: Behunyt szemmel is bízik bennünk; még születése előtt elkötelezte magát az ember mellett.

                                                              Maurice Maeterlinck

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Hitel

(Mrs Christy Walton, 2018.04.22 07:16)

Christy Walton asszony vagyok pénzügyeim Vállalatoknak és magánszemélyeknek nyújtott kölcsönöket ésszerű kamatokkal csak azért, hogy segítsek azoknak, akik pénzügyi problémákkal küzdenek, stb. Ha érdekel, érdemes eljutnia hozzánk ezen az e-mailen: (christywalton355@gmail.com) próbált valamilyen kölcsönt kapni? akkor most alkalmazza Christy Walton Finance asszonynak

Hitel ajánlat.

(Mr. Dékány Endre, 2018.04.16 03:02)

Kínálunk minden típusú hitelek, van szüksége sürgős hitel? hazai hitel, üzleti hitel, vállalati hitel, szülési hitel, személyi és privát kölcsönöket. a hitel ajánlatot biztos és garancia. könnyű hitel hozzáférés, alkalmazzák ma mosoly holnap kapcsolattartó e-mail: (dakany.endre@gmail.com)

Hitel ajánlat.

We are direct providers of Fresh Cut BG, SBLC

(Walsh Robert, 2018.04.12 12:49)

We are authorized Financial consulting firm that work directly with
A rated banks eg Lloyds Bank,Barclays Bank,hsbc bank etc

We provide BG, SBLC, LC, LOAN and lots more for client all over the world.

Equally,we are ready to work with Brokers and financial
consultants/consulting firms in their respective countries.

We are equally ready to pay commission to those Brokers and financial
consultants/consulting firms.

Awaiting a favourable response from you.

Best regards
WALSH SMITH, ROBERT
email : info.iqfinanceplc@gmail.com
skype: cpt_young1

LOAN OFFER

(WORTHAM SAQUAN, 2018.04.11 21:54)

Jelentkezzen a kölcsön gyors és kényelmes módjára a számlák megfizetése és a projekt finanszírozásának újrakezdése érdekében a legolcsóbb 3% -os kamatlábon, hogy kapcsolatba lépjen velünk ma a következő címen: worthamloanfim11@gmail.com. A kölcsönnek szüksége van egy hitelnyújtásra, melynek minimuma 1000.00. A pénz megvásárlásának lehetősége, hiteles regisztrációs és törvényes hitelező vagyok, ma kapcsolatba léphet velünk, ha érdekli., Hogy megkapja ezt a kölcsönt, lépjen velem kapcsolatba a kölcsön folyamatával kapcsolatos további információkért mivel a hitelek feltételei és a hitel összege átkerülnek Önnek. Sürgős válaszra van szükségem, ha érdekel.

inamorganloancompany@gmail.com

(Valeria Marco , 2018.04.07 22:39)

A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

patriiciaberthaloancompany1@gmail.com

(Mrs Bertha, 2018.02.23 22:00)

Helló, ez a PATRICIA BERTHA LOAN COMPANY. Ebben a Társaságban élethű lehetőségeket adunk kölcsönökhöz. Szükségünk van egy sürgős kölcsönre, hogy tisztázzuk az adósságait, vagy tőkehitelre van szükségünk, hogy javítsuk vállalkozását? Elutasították a bankok és más pénzügyi szervezetek? Szükség van egy konszolidációs hitelre vagy egy jelzálogra? Ma azt mondjuk, hogy álljunk le, és ne keressünk többet, mert itt vagyunk, hogy minden pénzügyi problémádat a múlté tegyük. Kölcsönpénzeket nyújtunk ki a pénzügyi támogatásra szoruló egyéneknek, akiknek rossz hitelük van, vagy pénzt kell fizetniük a számlákért, 2% -os arányban kell befektetniük az üzletbe. Szeretnénk ezt a médiát használni, hogy tájékoztassunk mindent, amit teszünk megbízható és kedvezményezett segítséget nyújtani, és hajlandó lesz kölcsönöket felkínálni. Hűség vagyunk, megtartjuk szavunkat és ígéretünket. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben:
Patriiciaberthaloancompany1@gmail.com vagy a következő weboldalon keresztül: berthaloancompany.com az alábbi kölcsön részletekkel
HÓKÖZÖK DÁTUMAI
1) Teljes név: ......................................................
2) Ország: .........................................................
 3) Cím: .........................................................
 4) Állami: ............................................................
 5) Nem: ...............................................................
 6) Családi állapot: .............................................
 7) Foglalkozás: ...................................................
 8) Telefonszám: ................................................
 9) A jelenlegi helyzet a munkahelyen: ...................................................
 10) Havi jövedelem: .............................................
 11) A szükséges hitelösszeg: .................................
 12) Hitelezési időtartam: ................................................
 13) A kölcsön célja: ..........................................
 14) Vallás: ......................................................
 15) Előfordult-e korábban: ...................................................
 16) Kedvezményezett pénznem: ...................................................
Kösz,
Mrs. Bertha

Re: patriiciaberthaloancompany1@gmail.com

(badigantla srinivasa, 2018.04.07 02:33)


We specialized in Bank Guarantee {BG}, Standby Letter of Credit {SBLC}, Medium Term Notes {MTN}, Confirmable Bank Draft {CBD} as well as other financial instruments issued from AAA Rated bank such as HSBC Bank Hong Kong, HSBC Bank London, Deutsche Bank AG Frankfurt, Barclays Bank , Standard Chartered Bank and others on lease at the lowest available rates depending on the face value of the instrument needed.

We will be glad to share our working procedures with you upon request to help us proceed towards closing deals effectively.

Email: raofinance90@gmail.com
Skype: raofinance90@gmail.com

Regards Rao

hitel

(derek, 2018.04.03 20:46)

Jó nap,

   Ragaszkodsz ahhoz, hogy tiltsd be a bankot, és ne élj a bankok előnyeivel, vagy ha van egy jobb projekted és finanszírozásra, rossz hitelre vagy pénzre van szükséged a számlák kifizetéséhez, pénzt befektetni az üzletbe. Tehát, ha hitelre van szüksége, ne habozzon felvenni a kapcsolatot az nortionloanconsultant@gmail.com címre, hogy 30 perc alatt megkapja a kölcsönt.

Telefon: +17815611941
whatsapp: +2347067093957
 
  Üdvözlettel

Van szüksége a hitel?

(Mr Johnson Pablo, 2018.02.21 11:43)

Helló,

          Van szüksége a hitel? akkor megoldhatja a problémáit, ha idejön. Mrs. Anna vagyok. Magyarországról a múlt héten hétfőn kölcsönt kértem a számláim megfizetésére, ezért különböző csalások kezébe kerültem, és különböző kölcsönöket csaltam. Ha nem az a hölgy, aki a legjobb barátom, Mercy, ő mutatott be Mr. Johnson Pablo (vezérigazgató), a JOHNSON PABLO LOAN COMPANY, és 100.000,00 euró összegű kölcsönt segített nekem stressz nélkül. Így a magyarországi kedves embereim e-mailen keresztül kapcsolatba léphetnek: johnsonpabloloancompany@gmail.com És ne felejtsd el elmondani neki, hogy elküldöm a cégednek.

Loan Offer

(FIFOCapitals@gmail.com , 2018.03.31 06:17)


Do You Seek Funds To Pay Off Credits and Debts? { FIFOCapitals@gmail.com } Is Here To Put A Stop To Your Financial Problems. We Offer All Kinds Of Loan (Personal Loan, Commercial Loan, etc.) We Give Out Loan With An Interest Rate Of 1.00%. Interested Applicants Should Contact Us Via Email: FIFOCapitals@gmail.com

Please Fill the Application Form Below:
- Complete Name:
- Loan Amount Needed:
- Loan Duration:
- Purpose Of Loan:
- City / Country:
- Telephone:
- How Did You Hear About Us:

If You Are Interested To Get A Loan Then Kindly Write Us With The Loan Requirement. Please, Contact Us via email: FIFOCapitals@gmail.com

SBLC/BG LEASE & PURCHASE - NO TRANSMISSION FEE

(Abdul selim gul, 2018.03.28 15:10)

TITLE: SBLC/BG LEASE & PURCHASE - NO TRANSMISSION FEE


We are project funder as well as financial lender. We have BG/SBLC specifically for BUY/LEASE at a leasing price of 4%+1% of face value Issuance by HSBC London and many other 25 top AA rated Bank in Europe, Middle East or USA. We also secure funding. Also We are into the provision of short term and long term business/personal loans for both small and large scale business funds.

FOR LEASING OF BG/SBLC

MINIMUM FACE VALUE OF BG/SBLC = EUR/USD 1M

LEASING FEE = 4%+1%


FOR PURCHASE OF FRESH CUT BG/SBLC

PRICE = 32%+1%

MINIMUM FACE VALUE OF BG/SBLC = EUR/USD 1M

Intermediaries/Consultants/Brokers are welcome to bring their clients and are 100% protected. In complete confidence, we will work together for the benefits of all parties involved.

Name: Abdul selim gul

Contact Email: easyfinanceltd980@gmail.com

SBLC/BG LEASE & PURCHASE - NO TRANSMISSION FEE

(Abdul selim gul, 2018.03.28 14:51)

TITLE: SBLC/BG LEASE & PURCHASE - NO TRANSMISSION FEE


We are project funder as well as financial lender. We have BG/SBLC specifically for BUY/LEASE at a leasing price of 4%+1% of face value Issuance by HSBC London and many other 25 top AA rated Bank in Europe, Middle East or USA. We also secure funding. Also We are into the provision of short term and long term business/personal loans for both small and large scale business funds.

FOR LEASING OF BG/SBLC

MINIMUM FACE VALUE OF BG/SBLC = EUR/USD 1M

LEASING FEE = 4%+1%


FOR PURCHASE OF FRESH CUT BG/SBLC

PRICE = 32%+1%

MINIMUM FACE VALUE OF BG/SBLC = EUR/USD 1M

Intermediaries/Consultants/Brokers are welcome to bring their clients and are 100% protected. In complete confidence, we will work together for the benefits of all parties involved.

Name: Abdul selim gul

Contact Email: easyfinanceltd980@gmail.com

Lapolendersfirm@gmail.com

(Chris , 2018.03.28 05:49)


Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába (3%). Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a lapolendersfirm@gmail.com

Lapolendersfirm@gmail.com

(Chris , 2018.03.28 05:48)


Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába (3%). Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a lapolendersfirm@gmail.com

Lapolendersfirm@gmail.com

(Chris , 2018.03.28 05:48)


Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába (3%). Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a lapolendersfirm@gmail.com

Lapolendersfirm@gmail.com

(Chris , 2018.03.28 05:47)


Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába (3%). Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a lapolendersfirm@gmail.com

Lapolendersfirm@gmail.com

(Chris , 2018.03.28 05:47)


Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába (3%). Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a lapolendersfirm@gmail.com

Kell egy kölcsön?

(Jean Carlos, 2017.08.21 10:31)


Kell egy kölcsön?

Ön üzletember vagy nő? Szüksége van pénzeszközökre a saját vállalkozás megkezdéséhez? Szüksége van hitelre, hogy rendezze az adósságát, vagy fizesse ki a számláit, vagy kezdjen el egy szép üzletet? Szüksége van a projekt finanszírozására? E-mail: ( Creditplusfinance11@gmail.com ) A világ bármely részéről (magánszemélyek, cégek, ingatlanügynökök és vállalati szervek) garantált hitelnyújtási szolgáltatásokat nyújtunk 3% -os kiváló kamatlábon. Az alkalmazásokhoz és további információkért válaszoljon a következő e-mail címre: { Creditplusfinance11@gmail.com }

Íme néhány olyan terület, amellyel segíthetünk

* Pénzügyi
* Üzleti hitelek
* Személyi kölcsön
* Befektetési hitel
* Auto kölcsön
* Építési hitelek
* Adósság-konszolidáció
* Hitelkeret
* Kölcsönzés
Második jelzálog
* Hitel visszaváltás
* Autó kölcsönök
Jelzálog
* Kölcsönök refinanszírozása
* Diákhitel


E-mail: Creditplusfinance11@gmail.com

loan offer

(harrybulluck, 2018.03.24 14:59)

Szüksége van privát vagy üzleti hitelekre 3% -ra különböző célokra Ha igen, akkor lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: danieldicksonloanplc@gmail.com
Szükséges összeg:
időtartama:
ország.
mobil szám

LOAN OFFER

(WORTHAM SAQUAN, 2018.03.23 01:36)

Jelentkezzen a kölcsön gyors és kényelmes módjára a számlák megfizetése és a projekt finanszírozásának újrakezdése érdekében a legolcsóbb 3% -os kamatlábon, hogy kapcsolatba lépjen velünk ma a következő címen: worthamloanfim11@gmail.com. A kölcsönnek szüksége van egy hitelnyújtásra, melynek minimuma 1000.00. A pénz megvásárlásának lehetősége, hiteles regisztrációs és törvényes hitelező vagyok, ma kapcsolatba léphet velünk, ha érdekli., Hogy megkapja ezt a kölcsönt, lépjen velem kapcsolatba a kölcsön folyamatával kapcsolatos további információkért mivel a hitelek feltételei és a hitel összege átkerülnek Önnek. Sürgős válaszra van szükségem, ha érdekel.


1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12

Következő »